Selypi tagóvoda - Delfin csoport
Hírek a Delfin csoportból
Márciusi események a Delfin csoportban
- Március
A csoport fiú gyermekeivel apró, kedves meglepetéssel, műsorral készültünk Nőnap alkalmából. A kislányok örömmel fogadták a kisfiúk odaadó, rendkívül kedves gesztusait, a közös dalolást, táncot. Minden egyes kisfiú készült külön apró ajándékkal a kislányok számára, melyet egyenként köszöntve nyújtottak át. A kislányok kosaraikban gyűjtötték azokat. Az ünnep hangulatát, a meglepetés örömét mindannyian megélhették és kiváló alkalom nyílott az érzelmek kifejezésére, befogadására, az empátia fejlesztésére.
Pénteken került sor a sétára a Petőfi szoborhoz. A gyermekek a kezükben az elkészített jelképekkel, a Delfin csoportosok nemzeti színű papír huszárokkal, a Pillangó csoportosok piros, fehér zöld színekkel készült tulipánokkal menetelve a „Mennek a katonák” kezdetű mondókára érkeztünk meg Petőfi Sándor szobrához. Felolvastam Csanádi Imre: Március ünnepére című költeményét. Elmondtunk közösen az ünnephez kötődő mondókáinkat, versünket, énekeltünk közismert, egyszerű katonadalokat. Nemzeti Ünnepünkre méltómódon, alázattal emlékeztünk, róttuk le tiszteletünket hőseink előtt.
A „Víz világnapja” alkalmából kiállítást szerveztünk a szülők bevonásával. Hangulatos sarkot alakítottunk ki a gyermekek és szüleik közös alkotásaiból. Megelégedésünkre sok ötletes darabbal gazdagították az érdeklődő és aktív közreműködők a jeles napot idéző tárlatot. Készültek víziállatok, vízinövények, vízijárművek, tablók, akváriumok, esőfelhők, locsolókannával locsolt virágoskertek, egy stilizált tavacska kék selyemanyagból, melynek a közepén gólya lakmározott. Nagy tetszést váltott ki a sok érdekes és színes munka.
Húsvéti készülődés a heti témánk címe, így a Húsvét jelentését beszéltük meg először hétfőn a gyerekekkel. Kevesen tudják Jézus kereszthalálát és harmad nap a feltámadását, így a szerda délelőtti Palánta bábegyüttes előadása nagy segítségünkre szolgált a húsvét történetének megértésében, jelentőségének rávilágításában.
Kedden húsvéti barkácsolós munkadélelőtt került megrendezésre a szülők részvételével. Mindkét csoport külön tartotta a tevékenységet. Nyugdíjas kolléganőm jóvoltából készültek kifújt tojások, „kukók”, egy kislány dekorgumi figurákat hozott, melyekből nyuszikat, hímestojásokat állíthattak össze a gyermekek, hungarocell tojások, gipszfigura, papírsablonok, fatojások, színes kötözők is érkeztek a szülők aktivitásának köszönhetően. Készítettünk műanyag kiskanalakból nyulakat, színes hullámos kartonokból mintás textíliával díszített tojásokat. A húsvéti színezőket ilyenkor előszeretettel használjuk, élvezettel díszítik, színezik a hímestojásokat a gyerekek.
A Pillangó és Delfin csoport élményei
2025/2026
Az Európai Mobilitási Hét keretében autómentes napot szerveztünk a selypi tagintézményben. Kerékpárokat, rollereket, futóbicikliket hoztak a gyermekek, a legügyesebbek ezeken a járműveiken érkeztek már otthonról is. A Delfin csoport 21, a Pillangó csoport 20 fővel vett részt az alkalmon. Kresztáblák kicsinyített másaival ismerkedtek a gyermekek a csoportszobában, néhányat magunk barkácsoltunk az eredetiek alapján. Tízórai után az óvoda külső területén ideiglenes Kreszpályát rendeztünk be, ahol járműveiken közlekedve élvezhették a pálya változatosságát, figyelhettek a Kresztáblák jelzéseire, ügyelhettek a szabályok betartására, mint ahogy ezt a való életben is meg kell tenni. Majd meglepetésre megérkeztek a Polgárőrök, egy hölgy és egy úr személyében a polgárőr autóval. Nagy volt a gyermekek öröme, mindketten bekapcsolódtak a játékos forgalomirányításba, lehetőséget biztosítottunk a gyermekek számára a közlekedéssel kapcsolatos ismereteik bővítésére. Az időjárás kedvezett, így nagyon aktívak voltak végig a gyerekek. A játékos pályahasználat után megismerkedhettek a gyermekek az önkéntesek munkájával, szolgálat során használt eszközeikkel és a szolgálati autóba is beleülhettek az igazán bátor jelentkezők.
A bemutató végén minden gyermeknek ajándékoztam emlékbe erről a napról egy -egy színezőt, valamint egy-egy nyakba akasztható „medált”.
A tartalmas, élménydús, különleges hétkezdésről így foglalta össze gondolatait a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület önkéntese: ” Mindig nagy öröm számunkra, ha vidámságot okozhatunk másoknak, főleg gyermekeknek, akik nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak minket.”- mondta Pásztor Richárd az LKPE szolgálatvezetője.
- szeptember 29 – én, éppen Mihály névnapon került megrendezésre a selypi óvodában a Mihály – napi vásár. Hétfői napra esett a vásár, így a szülők a tartós élelmiszereket, befőtteket, savanyúságokat, lekvárokat, szörpöket, mézet stb., hoztak be a megelőző héten. Aznap érkezett be a portékák zöme, sok-sok házilag készült finomságot kaptunk elárusításra, és kaptunk sok gyümölcsöt, zöldséget, levendulát, árvácskát, édességet, stb. Terveim szerint kültérre terveztük a vásár helyszínét. A megbeszéltek szerint érkeztek is a szülői közösség tagjai, segítségül a portékák kipakolásában. Én ezt megelőzően a délutáni pihenőidőben már esztétikusan kihelyeztem az árukat, asztalterítőkkel letakartam az asztalokat, szalvétát borítottam a tálcákra. Megkezdtük a szülőkkel közösen az asztalokkal együtt a portékák kipakolását, mikor eleredt az eső. Igaz, apró szemű, de sűrű cseppekben esni kezdett. Hirtelen kellett módosítani a terveimen, így a vásárt magát az ovi fedett bejáratára felhoztuk, ott lett a rögtönzött piaci helyszín kialakítva. A csoportszobákat a már megszokott módon egybenyitottuk, és gyorsan berendezkedtünk a műsor beltéri lebonyolításához. Minden fennakadás nélkül történt, és a vásárlást követően kezdtem a műsort, invitálva a szülőket a megtekintésre, bekapcsolódásra. A nagyobb lánykák ez idő alatt már megkapták és felöltötték a népies ruhát, én magam is hasonló, imitált kékfestő viseletet vettem fel. A két csoport közös mondókázása, éneklése, dalos játékok játszása, verselése sikert aratott a szülők körében, végül a mi énekünket is tapssal jutalmazták. A hangulat vidám, oldott volt és a közönség is szép számmal összegyűlt. Fogyott is a portéka, aminek nagyon örültünk. A megmaradt „árut” és asztalokat segítettek behordani a szülők. A megmaradt portékákat kihelyeztük a folyosó nagy fehér polcára, ahonnan azok néhány napon belül el is fogytak. A várható eredmények több szempontból is teljesültek. Közösségépítés a kolléganők között, az óvoda minden dolgozója között a selypi feladatellátási helyen, beleértve a konyhán dolgozó munkatársnőnket is. Közösségépítés a szülők és az óvoda dolgozói között, valamint a családok között. Közös élmény átélése, a gyermekek örömének érzése legyen szívmelengető a szülők számára és nekünk is egyaránt. A bölcsődében dolgozó munkatársnőink is megtekintették a műsorunkat. A szülők által felajánlott adományok mennyisége, ami mindenek fölött örvendetes és hatalmas köszönetet érdemel, amit természetesen ki is nyilvánítottam feléjük.
Pénteken, 5.-én érkezett a várva-várt Mikulás. A selypi tagóvoda dolgozói mesedramatizálással készültünk megörvendeztetni a gyermekeket. A mese címe: „Látogatás a Mikulásnál” volt. A mesejelenet előadása nagy sikert aratott a gyermekek körében, elmondhatom, számunkra, felnőttek számára is üde színvolt volt idén is a vidám közös együtt készülődés, szervezés, próbák. A műsor végére megérkezett a „valódi Mikulás” is, ami szintén megtörte a több éves szokást. Idén végre ismét a gyermekek közé, az óvoda épületébe érkezett a Mikulás. A csomagokat a jelenetben szereplő három Manó segített kiosztani, majd búcsút intett és távozott köreinkből.
Ebben az esztendőben mindenki nagy örömére újra karácsonyfa állhatott az óvodánkban. Békés, meghitt hangulatot teremtettünk és közösen a Delfin és Pillangó csoportosok ünnepeltünk. Először a Vörösmajorból érkeztek a Szakiskolás leányok a bábelőadásukkal és ének produkciójukkal. Nagyon vártuk Őket, bizonytalan volt jövetelük, de a tavaly megteremtett együttműködést mindenképpen folytatni szerettük volna, ami sikerült mindenki nagy megelégedésére. Ők is és mi is nagyon kellemesen éreztük magunkat. Maguk írta meséjüket saját készítésű bábjaikkal adták elő zenei aláfestéssel, lelkesen, örömmel, amit mi is viszonoztunk. Ezt követte a karácsonyi meglepetés. Hangulatvilágítást kapcsoltunk, majd gyönyörű kórusmuzsikára léptünk ki a csoportszoba ajtaján, és ott vártak az ajándékok. Volt nagy öröm, mosolygó arcok, tágra nyílt szemek. Verseltünk, énekeltünk a fa körül, majd mindegyik csoport elvette a fa alól a saját csoportjának ajándékait, és külön vonultunk bontogatni, kipróbálni, játszani a meglepetésekkel.
A hét a Farsangi közös mulatsággal zárult a Selypi Művelődési Házban, ahol a szülőkkel, gyermekekkel és az óvodapedagógusokkal fergeteges mulatság vette kezdetét. A hét fantasztikusan jól sikerült és mind a gyermekek, mind pedig az óvodapedagógusok még sokáig emlékeznek majd a színes, ötletes jelmezekben történő zenés felvonulásra, táncra. Közösen dalolva űztük el a telet, a tavaszt várván nagy áhítattal.