Rákóczi Ferenc utcai óvoda
- Mókus csoport

Mókus csoport

  1. Márciusi visszatekintő:

„Élmények és hagyományok a Mókus csoportban”

 

1.Színek és Nőnap: A figyelem és udvariasság jegyében

Március elején a tavaszi színek felfedezése mellett nagy hangsúlyt fektettünk az érzelmi nevelésre. A Nőnap alkalmából a csoportunkban a fiúk kedveskedtek a lányoknak: kis virágokkal, saját készítésű apróságokkal és kedves szavakkal köszöntötték társaikat. Ez segítette az udvarias magatartásformák rögzítését és a nemek közötti tisztelet kialakulását már óvodás korban.

Tevékenység: Saját készítésű papírvirágokat és üdvözlőlapokat alkottunk, miközben a finommotorikát és az érzelmi intelligenciát fejlesztettük.

  1. „Most szép lenni katonának”: Ünnepi megemlékezés

Nemzeti ünnepünkre, Március 15-re méltósággal készültünk. A huszáros játékok és dalok után a csoporttal közösen kilátogattunk a helyi Petőfi Sándor szoborhoz. Ott ünnepélyes keretek között, kokárdát viselve tisztelegtünk a hősök előtt, és elhelyeztük a gyermekek által készített nemzeti színnel ellátott lovacskákat, ezzel erősítve a gyerekekben a lakóhelyükhöz és hazájukhoz való kötődést.

Tevékenység: Meneteltünk dobpergésre, csákót hajtogattunk, és megtanultuk a „Állj be Berci katonának ” kezdetű dalt. A csoportszoba piros-fehér-zöld díszbe öltözött.

  1. Víz Világnapja: Felfedezés és védelem

A környezeti nevelés részeként a víz körforgásával és védelmével foglalkoztunk. Kísérleteztünk a vízzel, megfigyeltük annak fizikai tulajdonságait, és tudatosítottuk, hogy a víz az élet alapfeltétele minden élőlény számára.  Megbeszéltük, kik élnek a vízben, és miért kell vigyáznunk a tisztaságára. Köszönjük a szülőknek, hogy a gyermekekkel közösen készített kis alkotásokkal is hozzájárultak a víz kiemelt szerepének megmutatásához.

Tevékenység: Vizes kísérleteket végeztünk (mi úszik, mi süllyed el), és kék árnyalatokkal közös „tenger-tablót” festettünk. Tudatosítottuk a kézmosás és a takarékos vízhasználat jelentőségét.

  1. „Zöld erdőben jártam”: Húsvéti készülődés és Nyílt Nap

A húsvéti népszokások felelevenítése (locsolóversek, tojásfestés) mellett a hónap legkiemelkedőbb eseménye a szülőknek tartott Nyílt Nap volt. A szülők betekintést nyerhettek a csoport mindennapjaiba, megfigyelhették gyermekük társas kapcsolatait és aktivitását. Lehetőséget biztosítottunk a közös alkotásra is: a szülők bekapcsolódtak a húsvéti kézműves tevékenységekbe, együtt készítettek díszeket a gyerekekkel, ami tovább erősítette az óvoda és a család közötti partneri viszonyt.

Dajka nénink nyugdíjba vonulása alkalmából elköszöntünk tőle, megköszönve a sok szeretetett amit adott a kisgyermekeknek.

Tevékenység: Megfigyeltük a rügyező ágakat az udvaron, nyuszis díszeket készítettünk, és sokat mondókáztunk. A fiúk büszkén gyakorolták a locsolóverseket, a lányok pedig a „húsvéti vendégvárást”

Összegzés: A március gazdag volt közösségi élményekben. A külső helyszíni látogatás és a szülők bevonása a csoport életébe segített abban, hogy a gyerekek magabiztosabbá váljanak és büszkén mutassák meg tudásukat.

A Mókus csoport programjai

2025/2026

   A szeptemberi hónap mindig nagy izgalommal kezdődik a csoportunk életében. A Mihály-napi vásár az óvodánkban egy hagyományőrző őszi rendezvény, melyet szeptember 29.-én tartottunk a betakarítás és a gazdasági év lezárásának emlékére. A szülők az otthon készült portékáikat árulták. Zamatos gyömölcsök, befőttek, lekvárok, kézműves termékek széles választékát kínálták. A gyerekek megismerkedhettek a must készítés fortélyaival. A gyümölcslét megis kóstolhatták. A vásári forgatagban a gyerekek felvették az óvoda népviseleti ruháit, egy színvonalas népi játékokból, dalokból összeállított kis műsorral kedveskedtek a vásáron megjelent felnőtteknek, gyerekeknek. Igazi vásári hangulat volt az óvodában.Citeraszóra lehetett énekelni az ismert őszi népdalokat. A vásár népi táncházzal folytatódott. A szülők, gyerekek és az óvodapedagógusok együtt járták a táncot.

    Októberben a maci csoport meghívására egy várázslatos mese délelőttön vehetünk részt. Belebújtunk a hétmérföldes csizmába, királyi ékszereket kerestünk és megküzdöttünk a sárkánnyal.

  Autómentes héten a polgárőrök autójába belehetett ülni, kipróbálhattunk különféle eszközöket.

  A sétáló nap játékos kihívások elé állította a gyerekeket, akik élvezettel hallgatták részletes ismertetőjüket.

 A novemberi hónapban került sor a tökfaragásra. Márton napi szokásokkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Libák életét kivetítőn figyelhették meg. Saját készítésű lámpásaikkal részt vehettek a városi Márton napi lámpás felvonuláson.

   December az Adventi várakozásról szólt. Közösen készítettünk adventi koszorút. Az adventi naptárból minden nap egy gyermek boldogan vitte haza az apró kis meglepetését. Végre az óvodába is megérkezett a Télapó, minden gyermek örömére csomagot hozott. Az óvodapedagógusok egy mesejelenettel kedveskedtek a gyerekeknek. Boldogan szerepeltünk a városi adventen. Közös énekkel, versmondással szereztünk örömet a megjelenteknek.

   A Karácsonyi hangulat fokozására a karácsonyi ünnepségünk reggelén egy gyönyörűen feldíszített fenyőfa fogadta az óvodába érkező gyerekeket. A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Március 15. Technikum Szakképző Iskola és Kollégium tanulói egy bábjelenettel kedveskesdtek a gyerekeknek. Az iskolába készülő nagycsoportos gyerekek betlehemes játékot adtak elő, ahol a gyerekek bátran, ügyesen szerepeltek. Ezután a fa alatt megtaláltuk a karácsonyi ajándékokat. A gyerekek örömmel bontogatták a csomagokat.

  Januárban felidéztük a szilveszteri, újévi szokásokat.

  Februárban kíváncsian figyeltük, valyon milyen időt jósol a medve. Örömmel készült mindenki a tél űzésére, a Farsangi bálra, ami az idén igazán fergetegesre sikerült